Állandó kiállítások

"Értéket őrzünk, tudást gyarapítunk"

Múzeum - kiállításvezető

A múzeum vezető - képekkel együtt letölthető itt: Múzeum vezető

Rábaközi Muzeális Kiállítóhely

„Kapuvár anno…”

Fejezetek a város és környéke történetéből

Állandó kiállítás

A helytörténeti és néprajzi kiállítás a város főterén álló, 17. századi eredetű, a 18–19. század folyamán többször átépített Esterházy várkastély déli szárnyában található.

Kapuvár a Nagyerdő, a Rába és a Hanság közé eső mély fekvésű, Rábaköz nyugati szélén fekszik. Északra, a Hanság-medence egykor mintegy hatszáz négyzetkilométer kiterjedésű mocsár volt. A medence peremén és a lápból kiemelkedő szárazulatokon már az őskorban megtelepedett az ember.

A Kárpát-medencébe betelepülő magyarság szállásterületének peremén mesterséges védvonalat alakított ki. A nyugati kapu ellenőrzésére épült fel Kapu vára. A vár melletti katonatelepet a 16. század második felében már a mezővárosok sorában említik. A lakosság ellátására kézműves mesterek telepedtek meg. A vitrinekben az egyes mesterségek jellegzetes szerszámai, félkész és késztermékei láthatók.

Az osztrák-magyar kiegyezés (1867) utáni évtizedekben számos intézménnyel, hivatallal gyarapodott Kapuvár. Ebben a korszakban épültek fel a Fő tér díszes kereskedőházai. A mezővárosi polgárság életmódját a dualizmus-kori szoba-enteriőr tárgyai tárják elénk.

A 19. és a 20. század fordulójának paraszti életmódját a festett virág ornamentikával díszített bútordarabok, a dúsan hímzett textíliák mutatják be.

A kenyérsütő kemence lapos teteje a 19. században még főzésre szolgált. A konyha-enteriőrben az egykor talán legfontosabb és legnehezebb asszonyi munka, a kenyérsütés tárgyai, eszközei is láthatók.

A kapuvári a Rábaköz egyik legszínpompásabb népviselete volt, virágkorát a 19. és a 20. század fordulóján élte. Az egykori varróasszonyok a selyemszalagokból, gyöngyből és flitterből álló díszítmények készítésének mesterei voltak.

A Nagyerdő területén települt irtásfalvak lakói közül számosan foglalkoztak famegmunkálással. A vésett díszítésű, festett gabonatároló láda, a szépen faragott, szív alakból kinövő sírkeresztek helybeli ácsok, parasztfaragók keze munkáját dicsérik.

Az Arcképcsarnok az itt született, vagy itt élt, a városnak hírnevet szerzett személyek munkásságának állít emléket.

Nyitvatartás

  • Hétfő: Zárva

  • Kedd: Zárva

  • Szerda: 09:00 - 15:00

  • Csütörtök: 09:00 - 15:00

  • Péntek: 09:00 - 15:00

  • Szombat: Zárva

Belépőjegyek

01
Felnőtt1000 Ft/ fő

teljes árú belépőjegy

02
Nyugdíjas500 Ft/ fő

kedvezményes árú belépőjegy

03
Gyerek500 Ft/ fő

kedvezményes árú belépőjegy

04
Tárlatvezetési díj3000 Ft/ csoport

létszámtól függetlenül

05
Látogatói fotójegy1000 Ft/ alkalom

az állandó kiállításban

Ingyenes belépés

  • Fogyatékkal élők + 1 fő kísérője számára

  • Aktív pedagógusoknak

  • 70 éven felülieknek

  • 6 éven aluliaknak

Térkép

Rábaközi Muzeális Kiállítóhely

Cím: Kapuvár Fő tér 1.

Nyitvatartás

  • Hétfő: ZÁRVA
  • Kedd: ZÁRVA
  • Szerda: 9:00 - 15:00
  • Csütörtök: 9:00 - 15:00
  • Péntek: 9:00 - 15:00
  • Szombat: ZÁRVA

Tel: +36 96 242 557

E-mail: rabakozimuzeum[kukac]gmail.com

Művelődési Központ

Cím: Kapuvár, Győri út 2.

Pénztári - Nyitvatartás

  • Hétfő: 8:00 - 15:00
  • Kedd: 8:00 - 15:00
  • Szerda: 8:00 - 15:00
  • Csütörtök: 8:00 - 15:00
  • Péntek: 8:00 - 15:00

Tel: +36 96 241 823

E-mail: kapuvar[kukac]rmkvk.hu

Városi Könyvtár

Cím: Kapuvár, Fő tér 2.

Nyitvatartás

  • Hétfő: 13:00 - 16:00
  • Kedd: 09:00 - 17:00
  • Szerda: 08:00 - 16:00
  • Csüt. - Pén.: 09:00 - 16:30
  • Szombat: 08:00 - 12:00

Tel: +36 96 241 242

E-mail: konyvtarkapuvar[kukac]gmail.com